A SZEKiT általános célja
Határtalansága révén az internetes kereskedelem különböző érdeklődési területű és képességű embereket kapcsol össze, így a legkülönfélébb szereplők szinergiájára van szüksége.
A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Ifjúsági Tagozata (SZEKiT) célja ezért egy olyan platform létrehozása, melyben a fiatalok és az ágazatban működő cégek közelebb kerülhetnek egymáshoz, megismerhetik egymást, valamint a másikban rejlő potenciált is.
A találkozási lehetőség megteremtése által a tagozatban tevékenykedők lehetőséget kapnak arra, hogy egy kooperatív munka eredményeként közösen építhessék, fejleszthessék ezt a területet.
Tevékenységi köreink
eHR – Szabó Balázs
A terület feladatkörei magukban foglalják az e-kereskedelem és szélesebb értelemben az e-business által igényelt keresleti és kínálati igények összehangolását, amit a partnercégekkel való kapcsolattartással, és a terület iránt érdeklődő hallgatók toborzásával igyekszik ellátni. További feladata a szakterület piaci szereplőinek becsatornázása is, illetve ezzel párhuzamosan egy hallgatói bázis kiépítése. Mivel egy egyetemközi hallgatói együttműködés eredményeképpen jött létre a SZEKiT, ezért a gazdasági, és a műszaki terület tehetséges hallgatói egyaránt elérhetőek a szervezet által.
Az eInnováció részterület kiemelten foglalkozik a különböző e-kereskedelemmel foglalkozó (magyar és külföldi) honlapokon, folyóiratokban megjelent kutatások és eredmények értékelésével, ezek itthoni és egyéb alternatív alkalmazási lehetőségeinek feltárásával, illetve az információs technológia térnyerésével nyíló új üzleti lehetőségek kutatásával, ezek elemzésével és bemutatásával. Ezen kívül feladata még a www.szekit.blog.hu honlapon szakmai véleményező szerep felvállalása (a fenti eredmények és cikkek ugyanis ezen a színtéren kerülnek publikálásra), tudástár létrehozása a felsőoktatásban részt vevők és a pályakezdők számára segítséget nyújtó anyagok készítésével, illetve a tagozat elektronikus megjelenéseinek és felületeinek arculati és megvalósítási munkáinak végzése (kivitelezés, fejlesztés, karbantartás).
Az alelnök feladata a tagozat működésével, fejlődésével, és projektjeivel kapcsolatos aktív koordinátori szerepvállalás.
eMarketing – Bay Áron
Az eMarketing terület legfontosabb feladatai közé tartozik a SZEKiT marketingstratégiájának kialakítása a rendelkezésre álló erőforrások figyelembevételével, a SZEKiT arculatának megtervezése és kialakítása (beépítve a SZEK által lefektetett arculati követelményeket), valamint a SZEKiT rendezvényeken, felsőoktatási intézményekben való megjelenésének megtervezése is. Ezen kívül a SZEKiT-tel kapcsolatos kommunikációs feladatokban aktív közreműködést, illetve DM és e-DM levelek szövegezése, a grafikai tervezés és nyomdai elkészítés koordinálása, és a SZEKiT online felületeinek fejlesztésében való közreműködés mellett.
eOktatás – Kertmegi Norbert
A SZEKiT egyik legfontosabb területe az oktatás, már csak abból adódóan is, hogy leginkább a felsőoktatásban mindenkor részt vevő diákok érdekeit hivatott képviselni, az ő elhelyezkedésükben és továbbtanulási szándékukban szeretne segíteni. Ahhoz, hogy az általa országos szinten képviselt (és így átadott) tudás naprakészen alkalmazható legyen (a vállalati oldalról megkívánt minőségi megfelelést szem előtt tartva), a terület ezen célját egy minél inkább egységes, az egyetemek által oktatható tudáshalmaz meghatározása, az ún. E-Business Akadémia (EBA) megalapítása révén képzeli el. Az EBA megalkotásának folyamatában a SZEKiT aktív részvételt vállal az Információs Társadalomért Alapítvánnyal együttműködve - a jövőben szükséges tudástár összeállításának első feladataként a magyarországi e-kereskedelmi kurzusok nyilvántartása, összegzése, ezzel együtt a fejlesztendő, implementálható kurzusok feltérképezése szerepel.
ePR – Kertmegi Norbert
A SZEKiT ezen területe két egységre osztható. Az első egység magával a névvel, mint branddel foglalkozik - emiatt könnyen belátható ezen egység szoros kapcsolódása az eMarketing-hez, illetve az eHR-hez is, hiszen a feladatköre a SZEKiT különböző média-megjelenések általi PR támogatása, valamint az ennek eléréséhez szükséges cégekkel / sajtóval való kapcsolattartás, illetve a felek között kialakult partneri viszony elérése és folyamatos ápolása. Az ePR másik egységének feladata a SZEKiT által elért szakmai eredmények, felhívások és minden, a tagozat és az ágazat nevéhez köthető esemény és tudásanyag kommunikációs támogatása, ezáltal is az érintett felek (az üzleti és oktatási szféra szereplőinek) egymásra találásának elősegítése.
Elnök - Antal Norbert
Feladatai közé tartozik a SZEKiT tevékenységeinek vezetése, koordinálása, ellenőrzése, jóváhagyása. Kialakítja, és szükség esetén korrigálja a szervezet struktúráját, működési mechanizmusait. Meghatározza a SZEKiT rövid-, közép- és hosszú távú stratégiai céljait, melyet az elnökéggel folyamatosan egyeztet. Kapcsolatot tart a SZEK elnökével és titkárával, velük egyeztetve jelöli ki a tagozat fejlődésének irányát. Képviseli a SZEKiT-et külső fórumokon, illetve alelnököt jelöl ki saját maga helyettesítésére. Folyamatosan bővíti a tagozat üzleti és oktatási kapcsolatrendszerét. Az elnök és a titkár figyelemmel kísérik az aktuális pályázat lehetőségeket, és biztosítják a tagozat utánpótlását, valamint tagjainak folyamatos gyarapodását.
Elérhetőségeink
Sági Krisztina, titkár:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Blog: www.szekit.blog.hu


Copyright, 2009. SzEK. Minden jog fenntartva!