"Új utakon" címmel rendezte meg a SZEK 2009. május 7-8-án a VI. Elektronikus Kereskedelem Konferenciát Velencén, a Hotel Spa-ban. A konferencia fő témája idén az alternatív értékesítési és fizetési megoldások volt.
A konferencia az üzleti modellek bemutatásával, elemzésével kitekintést nyújtott résztvevőinek az elektronikus szolgáltatások irányába, hogy így akár új ötletek, megoldások születését is inspirálja, mivel valószínűleg még sok kiaknázatlan lehetőség rejlik az üzletágban.
Újdonság volt a konferencián, hogy az első nap délutánján – nemcsak a cégvezetőkre gondolva – külön szekciót szenteltünk az online hirdetési formák területén folyamatosan zajló változásoknak, ahol többek között a Google, a Klikkmánia és az Iwiw új megoldásait mutattuk be. A második napon pedig az elektronikus számlázás jogi, technikai és biztonsági kérdéseivel foglalkoztunk.
A kétnapos rendezvény a szakmai program mellett számos lehetőséget kínált résztvevőinek a kikapcsolódással egybekötött informális eszmecserékre és kapcsolatépítésre: a vacsora után borkóstoló, pálinkakóstoló, fitness-bemutató és ingyenes koktélbár várta a vendégeket.
A konferenciával foglalkozó szakmai oldalak:
A konferencia kiemelt támogatója:
Támogatók:
Szakmai támogató:
Médiatámogatók:









Copyright, 2009. SzEK. Minden jog fenntartva!