Az hiszem, dicsekvés nélkül kimondhatjuk: a SzEK.org elmúlt két évének története sikertörténet. A pár tucatnyi tagot számláló kis webshopos szövetségből mintegy 150 tagú, a hazai elektronikus kereskedelem meghatározó szereplőit tömörítő szervezetté nőttünk. Az általunk vagy szakmai közreműködésünkkel szervezett konferenciákon, rendezvényeken több százan ismerkedhettek meg céljainkkal, tevékenységünkkel és a tagjaink által megvalósított, az e-kereskedelemben mintának számító üzleti gondolkodással, megoldásokkal és sikerekkel. Az évi két konferenciánk mellett 2010-ben hét alkalommal rendeztük meg az e-kereskedelem roadshow-t Pécs, Szeged, Debrecen, Sopron és Tatabánya egyetemein és főiskoláin valamint két budapesti helyszínen; szakmai partnerei voltunk a 2009-es és 2010-es Internet Hungary-nak, a DotCommerceDay konferenciának, a PC World e-commerce konferenciájának és Az Év Internetes Kereskedője Díj-nak. Tagjaink is számos elismerést szereztek a legkülönbözőbb területeken, hosszasan sorolhatnánk a példákat a NetPincér Deloitte Technology Fast50-be kerülésétől a G'Roby Superbrands díjáig.
A roadshow mellett egyre aktívabb szerepet vállalunk az e-kereskedelem oktatásában is. Számos tagunk tart alkalmanként vagy rendszeresen előadásokat több felsőoktatási intézményben és a szakmai felügyeletünk alatt megindult WebShop Akadémia képzésein, továbbá 2010-ben először kiírtuk Az Év E-business Szakdolgozata pályázatot is, ahol az e-business és e-kereskedelem témában születő legjobb munkákat díjazzuk. Ifjúsági tagozatunkon, a SzEKiT-en keresztül élő kapcsolatot tartunk fenn a diákokkal is.
Nem szabad megfeledkeznünk az immár harmadik éve folyó, nagyon sikeres klubestjeinkről sem! A SzEK-klub a tagság legaktívabb és immár rendkívül népszerű fóruma, ahol évi nyolc alkalommal találkozhatunk egymással szakmai beszélgetésekre, vitákra vagy egyszerűen csak baráti, üzleti kapcsolatépítésre.
A bíróság 2010 tavaszán közhasznú szervezetté nyilvánította a SzEK.org-ot, ami nem csak szövetségünk presztízsét növeli tovább, de azt is lehetővé teszi, hogy a számunkra nyújtott támogatások után - bizonyos feltételek megléte esetén - adókedvezményeket lehessen igénybe venni.
A fent soroltak megvalósítása természetesen egyre jobban igénybe veszi az egyesület életét szervező igen kis létszámú szervezetet. A hatékonyság növelése érdekében folyamatos technológiai és szervezeti fejlesztéseket hajtottunk végre. 2010 áprilistól átálltunk az elektronikus számlázásra, idén januártól pedig az elektronikus tagdíjnyilatkozatra. Ugyancsak most kezdi meg működését a SzEK.org teljes-munkaidős titkársága, ahol minden adminisztratív feladatot egy helyen végzünk el. Itt két részmunkaidős munkatárs fogja a tagsággal kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat intézni.
A sok jó hír mellett remélem apróság, hogy 2005 óta először növekednek a tagdíjaink. Erre nem elsősorban a megnövekedett költségek fedezése miatt van szükség – hiszen a taglétszám bővülése a tagdíjbevétel növekedését is magával hozta – hanem inkább az elmúlt 5 évi infláció miatt, melynek mértékétől a tagdíjemelés így is messze elmarad.
A SzEK.org sikere nem független az e-kereskedelem sikerétől, amely változatlanul a gazdaság egyetlen növekedést mutató ágazata. Remélem, hogy mind a szövetségnek, mind tagjainknak további sikereket hoz a 2011-es esztendő. Ehhez kívánok erőt és kitartó lendületet minden kedves tagunknak!
Kis Ervin Egon
elnök




Copyright, 2009. SzEK. Minden jog fenntartva!